Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség
8000 Székesfehérvár, Lőcsei u. 27., edttsz@edttsz.hu, Bankszámlaszám: 72900037-10500295, Adószám: 18936977-1-07
Aktuális
Bemutatkozás
Tagszervezetek
Eseménynaptár
Észak-Dunántúli Kupa
- teljesítők
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
Fotógaléria
Közép-Dunántúli Piros (KDP)
Túrabeszámolók
Túramozgalmak
Linkek
Südy Péter
+36-20-913-62-24
sudy@tetete.hu

Horváth István
+36-20-325-52-10
vadrigo@freemail.hu
XI. Észak-Dunántúli Kupa 2016.

A teljesítés feltétele: A tagszervezetek által 2016-ben rendezett és a felsorolt 40 túra közül legalább 12 rendezvényen részt kell venni az adott rendezvény kiírása szerint, km megkötés nélkül. Aki mind a 6 megyében teljesít legalább egy túrát, annak csak 8 rendezvényen kell részt vennie. Egy rendezvényen azt tekintjük résztvevőnek, aki szabályosan benevezett az adott túra valamely távjára, és azt sikeresen teljesítette. A teljesítménytúráknak csak egy távja vehető figyelembe. Aki a Kupa kiírását sikeresen teljesíti, személyenként kupát és névre szóló emléklapot kap. Lehetőség van családi nevezésre, ez személyenkénti nevezési lapot és a teljesítés esetén egy családi kupát jelent!
Az igazolólap ára: MTSZ tagnak 2.700 Ft, nem MTSZ tagnak: 3.200 Ft, 14 éven aluli: MTSZ tag 1500 Ft, nem MTSZ tag 2000 Ft. Családi nevezés: egy felnőtt egyéni nevezés + 200 Ft személyenként.
Nyitó túra: 2016.01.23. szombat. Kincsesbánya- Fejér megye (igazolólapok árusításának kezdete)
Díjkiosztó, kupák és a névre szóló emléklapok átadása: 2016.12.03. Balatonalmádi a Vödörvölgyi Mikulás túra végén.
A Kupában részt vevő teljesítménytúrák időpontja, elnevezése, távja(i), indítási helyszíne(i):
1. 01.23. Kincsesbánya 30, 20, 10 Fejér Kincsesbánya
2. 02.20 Mozdulj a síneken! Tél 25, 13 Veszprém Veszprém, Eplény
3. 02.27. Dunán innen - Dunán túl 50, 30, 20, 15, 8 Fejér Dunaújváros
4. 03.12. XVIII. Tatai IVV túra 10, 5 KEM Tata
5. 03.15 Sárkány-völgy Maraton 27, 11 Veszprém Nemesvámos
6. 03.19. Bakony 50, 25, 10 Veszprém Veszprém, Herend
7. 04.02. Sukoró IVV Tavaszköszöntő és Nyuszi-túra 20, 10, 6 Fejér Sukoró
8. 04.02. Thury György Emléktúra 30, 20, 10 Zala Gelse
9. 04.02. Kubát Hugó Emléktúra 20, 10 6 Vas Kőszeg
10. 04.03. Sopron XXVII IVV túra 22. 10. 76 Gy-M-S Sopron
11. 04.16. XXXV. Gerecse IVV 50, 30, 20,10 KEM Tatabánya
12. 04.23. Pannonhalma 60,40, 10, Ravazdi róka 30,20,15 Gy-M-S Ravazd
13. 04.23. Sárpentele 15, Széchenyi Kerekes 15, Fejér Székesfehérvár
14. 04.30. XII. Komárom IVV túra 20, 10, 5 KEM Tata
15. 05.01. Nagy Gáspár Emléktúra 50, 25 Vas Vasvár
16. 05.01. Balaton-felvidéki Kék, Pétfürdő 25, 15, Litér 10 Veszprém Pétfürdő, Litér
17. 05.14. Gróf Sándor Móric Emléktúra, IVV 26, 19, 13, 6 KEM Bajna
18. 05.15. Sokorói Kalandok 50, 35, 15 Gy-M-S Nyúl
19. 05.21. Szent Orbán túra 20, 10 Zala Zalakaros
20. 06.18. "Olajos-kőrút Papp Simon útján" IVV 40, 30, 20, 10 Zala Bázakerettye
21. 06.26. Soproni ünnepi napok, XXVII. IVV túra 20, 10, 5 Gy-M-S Sopron
22. 07.16. Gyapjaszsák éjszakai, Velencei Kerekes 100, 50 Fejér Sukoró, Gárdony
23. 08.06. XII. Vértesi Barangolások IVV túra 50, 25 10 Fejér Gánt
24. 08.06. Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130, 70, 40 Zala Nagykanizsa
25. 08.07. XX. Balaton IVV túra 40, 20, 10, 5 Veszprém Alsóőrs
26. 08.27. XI. Csákberény IVV túra 10,20 Fejér Csákberény
27. 08.27. Magas-Bakony 50, 30, 20A, 20B, 10 Gy-S-M Bakonybél
28. 09.03. Alpannónia 25, 15, 10 Vas Kőszeg
29. 09.10. Hegyhát 50, 30, 20, 10 Vas Vasvár
30. 09.10. XXI. Esztergom IVV túra 20, 10 KEM Esztergom
31. 09.11. Lövérek IVV túra 20, 12, 6 Gy-M-S Sopron
32. 09.24. XXVI. Kanizsa 10,20,30 Zala Nagykanizsa
33. 09.24. XXI. Táncsics IVV túra 32, 22, 14, 10 KEM Ácsteszér
34. 10.01. Hatos-tölgy Gy-M-S Kajárpéc
35. 10.01. XVII. Tatai Világ Gyalogló Nap IVV 10, 5 KEM Tata
36. 10.08. Zöldtúra Padtól padig a Kab-hegyen Veszprém Ajka
37. 10.22. Mozdulj a síneken! Ősz 28, 13 Veszprém Veszprémvarsány
38. 11.05. XVIII. Fehér-Vár-Palota 40, 25, 20,10, Csór 25, 12 Fejér Székesfehérvár, Csór
39. 11.12. Szent Márton IVV túra 20, 10, 5 Vas Szombathely
40. 12.03. Vödörvölgyi Mikulás 15, Csilla séta 6 KUPAÁTADÓ Veszprém Balatonalmádi


Az Észak-Dunántúli Kupa célja, hogy hat megye (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala) területén és tagszervezetei által rendezett teljesítménytúrák "turisztikai csomagba" kötésével ösztönözzük a természetjárókat a rendszeres túrázásra, a szomszéd megyék megismerésének lehetőségével.
A túrákról részletes kiírás az ÉDTTSZ www.edttsz.hu és a TTT www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu honlapján található.
További információ a rendezők telefonszámán, e-mailjén kérhető:
Sűdy Péter, ÉDTTSZ elnök, edttsz@edttsz.hu; 20 / 913-6224
Horváth István, ÉDK szervező, vadrigo@freemail.hu, 20 / 325-5210

  © 2006-2022 Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség