Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség
8000 Székesfehérvár, Lőcsei u. 27., edttsz@edttsz.hu, Bankszámlaszám: 72900037-10500295, Adószám: 18936977-1-07
Aktuális
Bemutatkozás
Tagszervezetek
Eseménynaptár
Észak-Dunántúli Kupa
- teljesítők
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
Fotógaléria
Közép-Dunántúli Piros (KDP)
Túrabeszámolók
Túramozgalmak
Linkek
Südy Péter
+36-20-913-62-24
sudy@tetete.hu

Horváth István
+36-20-325-52-10
vadrigo@freemail.hu
IX. Észak-Dunántúli Kupa 2014.

A teljesítés feltétele: A tagszervezetek által 2014-ban rendezett és a felsorolt 40 túra közül legalább 12 rendezvényen részt kell venni az adott rendezvény kiírása szerint, km megkötés nélkül. Aki mind az 5 megyében teljesít legalább egy túrát, annak csak 8 rendezvényen kell részt vennie. A Közép-Dunántúli Piros 10 éves vándortúrájának 2 napja kivált egy megyét! Egy rendezvényen azt tekintjük résztvevőnek, aki szabályosan benevezett az adott túra valamely távjára, és azt sikeresen teljesítette. A teljesítménytúráknak csak egy távja vehető figyelembe. Aki a Kupa kiírását sikeresen teljesíti, személyenként kupát és névre szóló emléklapot kap. Lehetőség van családi nevezésre, ez személyenkénti nevezési lapot és a teljesítés esetén egy családi kupát jelent!
Az igazolólap ára: MTSZ tagnak 2.600 Ft, nem MTSZ tagnak: 3.000 Ft, 14 éven aluli: MTSZ 1500 Ft, nem MTSZ 2000 Ft. Családi nevezés: egy felnőtt egyéni nevezés + 200 Ft személyenként.
Nyitó túra: 2014. 01.25. szombat. Kincsesbánya- Fejér megye (igazolólapok árusításának kezdete)
Díjkiosztó, kupák és a névre szóló emléklapok átadása: 2014. 12. 13. szombaton Székesfehérvár Sóstó.

A Kupában részt vevő teljesítménytúrák időpontja, elnevezése, távja(i), indítási helyszíne(i):

1.25. Kincsesbánya 30, 20, 10 Fejér, Kincsesbánya
3. 1. Dunán innen - Dunán túl 10,20,30,50 Fejér, Dunaújváros
3. 8. Reguly Antal emléktúra 25,10 Veszprém, Zirc
3.15. XV. Tata IVV túra és Tenyei László Emléktúra 10, 5 KEM, Tata
3.29. Bakony 50, 25, 10 Veszprém, Veszprém, Herend
4. 5. Kubát Hugó Emléktúra 20, 10, 5 Vas, Kőszeg
4. 6. Sopron XXVI. IVV túra Gy-M-S, Sopron
4.12. Tavaszköszöntő és Nyuszi túra -Sukoró IVV 20, 10, 7. Fejér, Sukoró
4.19. XXXIII. Gerecse 50 Decathlon Túra, IVV 30, 20,10 KEM, Tatabánya
4.26. Pannonhalma 55,40, 10, Ravazdi róka 30,20,15 Gy-M-S, Pannonhalma, Ravazd
4.26. Föld Napja, Kutyával a Bakonyba 15 Veszprém, Kislőd
4.27. Sárpentele 15, Széchenyi 15K, Fejér, Székesfehérvár
5. 1. Nagy Gáspár Emléktúra 50,25 Vas, Vasvár
5. 3. Vérteskozma 30, 20,10, 30MTB Fejér, Vérteskozma
5. 3. Komárom IVV túra KSE 5-10-20 KEM, Tata
5.17. Szent Kút IVV 20, 10, 5 Vas, Szombathely
5.24. Nagy László Emléktúra Veszprém, Somlóvásárhely
5.31. Négyszögletes Kerekerdő IVV 55, 40, 25, 15 Veszprém, Ajka Padrag-kút
6.15. Soproni ünnepi napok IVV túra 20, 10, 5 Gy-M-S, Sopron
6.28. Kőris Körül 18, Kőris Körül Extrém 55 Veszprém, Bakonybél
7.12. Gyapjaszsák éjszakai TT, Velencei Kerekes 100, 50, 55 MTB Fejér, Sukoró / Velence
7.19 - 08.02 10 éves a Közép-Dunántúli Piros (2 túranap a joker) Veszprém/Fejér/KEM, Zirc - Piszke
8. 3 Balaton IVV túra 40, 20, 10, 5 Veszprém, Lovas
8. 9. Vértesi Barangolások IVV túra 50, 25, 10 Fejér, Gánt
8.23. Csákberény IVV túra 10,20 Fejér, Csákberény
9. 6. Alpannónia 25, 15, 10 Vas, Kőszeg
9.13. Hegyhát 50, 30, 20, 10 Vas, Vasvár
9.13. Esztergom IVV túra 20, 10 KEM, Esztergom
9.13-14. Kisgyóni Természetbarát Találkozó meghirdetett túrái Fejér, Kisgyón
9.14. Lővér IVV túra Gy-M-S, Sopron
9.27. Táncsics IVV túra 32, 22, 14, 10 KEM, Ácsteszér
10.4. Zöld Túra 25,10 Veszprém, Ajka
10.4. Hatos-tölgy Gy-M-S, Kajárpéc
10.11. Világ Gyalogló Nap 10, 4, 2 KEM, Tata
10.11. Bakonyi Barangolás 70, 40, 30, 20, 10 Veszprém, Bakonybél
10.19. XV. Tatabánya 30, 20 KEM, Tatabánya - Felsőgalla
11. 8. Fehér-Vár-Palota 40, 25, 20,10 , Csór 12 - ÉDTTSZ találkozó Fejér, Székesfehérvár, Várpalota
11. 15. Szent Márton IVV túra 20, 10, 5 Vas, Szombathely
12. 6. Mezőföldi Mikulás 30, 20, 15 Fejér, Mezőfalva, Nagyvenyim
12.14 Sóstó 10, kupaátadó Fejér, Székesfehérvár


Az Észak-Dunántúli Kupa célja, hogy öt megye (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém) területén és tagszervezetei által rendezett teljesítménytúrák "turisztikai csomagba" kötésével ösztönözzük a természetjárókat a rendszeres túrázásra, a szomszéd megyék megismerésének lehetőségével.
A túrákról részletes kiírás az ÉDTTSZ www.edttsz.hu és a TTT www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu honlapján található. Információ a rendező telefonszámán, e-mailjén kérhető.
További információ: Sűdy Péter ÉDTTSZ elnök, edttsz@edttsz.hu; 20 / 913-6224
Horváth István, vadrigo@freemail.hu, 20 / 325-5210

  © 2006-2022 Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség