Úttalan utakon
(Élménybeszámoló Pályázat 2007)

Beneveztünk a 2007-es kupamozgalomra.
Nagy lelkesedéssel készültünk a program első túrájára, amikor is megvásárolhattuk volna azt a bizonyos IGAZOLÓ FÜZET-et, amivel aztán Bodajkon kupát nyerünk.
A túra előtti este nagy havazás kezdődött, lefagytak az utak, s másnap reggelre világossá vált előttünk, hogy Vasvárról Csákberénybe el nem juthatunk.
A kezdeti kudarc után azonban szép lassan beindultak a soron következő túrák, következtek egymás után.
Egyik alkalommal a túra útvonalon olyan sártenger fogadott bennünket, amivel nehezen birkóztunk meg.
Éppen ezért elfogadtuk a bélyegzőhelyen azt a bizalmasan adott javaslatot, hogy "Ne a kijelölt szakaszon menjetek, hanem bent az erdőben, ott sár sincs és rövidebb is az út".
Jókora kóválygás után rájöttünk, hogy egyik út sem vezet sehova, zsákutcákba torkolltak.
Az ijedséget fokozta, hogy egyszer csak a mellettem gyalogló túratárs szőrén-szálán eltűnt mellőlem.
Nézek előre, hátra, hát látom ám, hogy a traktor vájta mélyedésbe csúszott, s ott vergődött, mint a szárnya szegett madár.
Nagy erőfeszítések árán kiemeltük, s folytattuk utunkat, de sehogy sem tudtunk kikeveredni a nagy kerek erdőből. Végül kénytelenek voltunk a szemünk helyett a fülünket használni. Hallottuk, hogy valahol messze autók járnak. Torony iránt, a hang irányába kikepesztettünk a rengeteg erdőből.
Kiértünk az úthoz, de el nem igazodtunk azon, hol is vagyunk, jobbra, vagy balra induljunk-e el?
Míg ott totojáztunk, látjuk, jön egy biciklis. Gondoltuk, itt a megmentőnk!
Fel is tettük feléje a nagy kérdést: "Papa, merre van Szombathely és azon belül a Herman Ottó Szakközépiskola?"
Int a kezével és megszólal: "Menjenek óra, aztán meg amóra, oszt meg forduljanak föl, de siessenek ám, mert óra karéba gyün a fölhő! Há valók?"
Amikor levegőt kaptam, rávágtam "Vazs megye, Vazsvár, ahun terem a lökvár!"
Utána az öreg is, mi is folytattuk utunkat.
Három óra késéssel be is értünk a célba, de se zsíros-kenyér, se tea nem volt már.
A kalandunk során olyan sárosak és mocskosak lettünk, mint az éjszakai dagonyázásból visszatérő vaddisznók.

Nálunk is sajnos bejött az a bölcs mondás: aki nem tud tájékozódni, annak legyen jó a lába!

Ennyi volt az én kis történetem.

Vasvár, 2007. november l7.

Takács Lászlóné
9800 VASVÁR, Kőrösi Cs. S. u. 10.
Sorszámom: 288.